Pánikbetegek írják
Andrea nem depressziós
Én nem a rohamoktól félek, hanem magától a haláltól. És nem felnőttként jött elő ez a betegségem, hanem kicsi gyerekkorom óta van bennem /4 évesen / … rettegek a haláltól…. de elképzelni sem tudom, hogy mi lesz ha meghalunk? és miért nem fogom látni többet a szép fákat? ezt nem lehet kitörölni egy agyból, hiszen mindenről a halál jut eszembe, hiszen minden halandó. Egy gyermek születésénél is csak sajnálat jut eszembe… és egyáltalán
nem vagyok depressziós… szerintem örüljön az az ember aki ezt félvállról veszi…..
A hívő ember számára a halál nem olyan félelmetes, mint azoknak, akiknek nincs hitük, mert nem mutatta nekik senki, hogyan kell. Miután édesapám és édesanyám is meghaltak, és láttam őket, mert mindkettőjük mellett ott voltam, elmúlt a haláltól való mindenfajta félelmem. Mert egy átalakulás csupán, amit láttam. És megkönnyebbülés volt, hogy akiket szerettem, nem szenvednek tovább. Bár én a lélekkel és a gyógyítással foglalkozom, talán ezért is értem ezt már másképpen. Az emberek szerintem nem a haláltól félnek valójában, hanem az azt megelőző kiszolgáltatottságtól és fájdalmaktól. De erről rengeteget tudnék írni, hiszen ezzel foglalkozom. Mindenesetre aki fél, azt komolyan kell venni, nem szabad kinevetni, meg kell érteni és szeretettel biztosítani kell arról, hogy mellette vagyunk.
Beáta sok gyógyszert szedett
Pánikbetegség öngyógyítása
Szomorúan olvasom, mennyien szenvednek pánikbetegségtől! 24 éves lány
vagyok, az első pánikrohamom 20 évesen jött rám, sok előzménye volt, úgy
gondolom édesanyámmal való rossz viszony, otthonról hirtelen
elköltözés, hirtelen munkahelykeresés, muszájból talpraállás és egy
munkatárs, aki partner volt a kábítószerezésben. TUDOM, nem lehet
senkire ráerőszakolni, de amilyen állapotban voltam, nem tudtam máshogy
felvidítani magamat, csak ha szétcsúsztam. Az első roham munka utáni
lazítás közben ért el. A szokásos…. magas pulzus, szédülés, a haláltól
való félelem. 25 km-re voltam az otthonomtól és nem tudtam, h valaha
hazaérek-e. Csak ültem a pázsiton és nem tudtam mi történik velem.
Szörnyű volt, elítélhettek, mondhatjátok, h hülye narkós megérdemli.
Mondanom sem kell, hogy azóta nem nyúltam semmihez. A második éjszaka
tört rám, nagymamámmal (ide költöztem) miután nyugovóra tértünk, rámtört
ismét az érzés. Nem mertem neki szólni, pedig már gondolkoztam azon h
mentőt hívok magamra, fel alá járkáltam a lakásban, bevettem a
frontinjából egy szemet, h legalább a szívem lassabban verjen. És
egyszer csak elmúlt. Azóta tud róla, rengetegszer ébresztettem fel
éjszaka, h mama jön, rosszul vagyok. Mondanom sem kell mennyire
megviseli őt is, mindenről tud, a kábítószerezésről is. 4 éve tart, és
most kezd kirajzolódni bennem, h sosem voltam nyugodt. Gyermekkoromban
is többször tört rám szorongó érzés, főleg éjszaka, takarodó után, csend
a házban és én alig tudtam elaludni a nyugtalanságtól. Édesanyám
vaskalapos volt. Rossz jegy? Pofon. Nem sepregettél fel? Pofon. Szinte
mindenre pofon volt a válasz. Hozzáteszem, neki sem volt jó gyermekkora,
ő sem kapott melegebbet. 20 év alatt hétszer költöztem el, többek
között édesanyám párcseréje miatt. Egy csavargónak éreztem magam mindig.
Na de mielőtt megírnám az életútinterjúmat, jelenleg is tart az
állapot. Van, hogy egy időre jobban vagyok, de mindig visszatér.
Viszolygok az éjszakai vezetéstől, a távolra való utazástól, nyaralni
sem tudok elmenni gondterheltség nélkül. 4 éve igazolt futballista vok,
imádom, egyszerűen a játékidő alatt minden gondom elszáll, de már ott
tartok, hogy ha idegenbe kell utazni, és az meghaladja a 30 km-t, már a
meccs előtti nap attól tartok h az oda vagy a visszaúton rosszul leszek.
Szerencsém van, olyan párom van, aki teljesen megérti és tiszteletben
tartja a problémámat, segíteni próbál, ahova csak tud elkísér és ez
működik, a jelenlétében nyugodt vagyok. Egy hete kaptam a kolléganőmtől
egy könyvet, az a címe h A titok. 3-4 napig fel voltam villanyozódva, h
úristen ez lehet a megoldás a problémámra. De pár napra rá miután
kontrollvizsgálatra mentem a pszichiáterhez, hazaértem és rosszul
lettem, megint. Tudom, hogy sok a stresszforrás körülöttem, a párom volt
felesége nem hagy minket nyugodni, a munkahelyemen is van egy
energiavámpír nő, ráadásul 0-3 éves gyerekekkel foglalkozom, mindig ott
motoszkál a fejemben, h nehogy rosszul legyek előttük, nehogy
megijedjenek…. persze eddig még szerencsére nem volt rá példa.
Gyógyszert szedek, eleinte Cipralex+Sanax kombót, majd később orvost
váltottam, mert szart sem ért az sztk-s orvos, a sanaxot elbírtam hagyni
a cipralexet is már a 2 szemről 1re csökkentettem, de újra visszaállt
az állapot, ekkor gyógyszert cseréltünk, Mizapint és Rivotrilt kaptam.
Tudom, sőt sokat hallottam, hogy a Rivotrilra rá lehet szokni, de mit
tegyek, ha beveszem és elmúlik tőle a rosszullétem? Mért szenvedjek, ha
kicsit is tompíthat a szörnyű érzésen? Vissza térve a Titokra, a
legnagyobb videómegosztón fent van film változatban, ajánlom
mindenkinek, egy kis reményt adhat annak, aki már sokmindent kipróbált.
Akinek még ezek után is lenne kedve velem beszélni róla nyugodtan írjon.